please wait

Salgótarján

Salgótarján


Salgótarján bajban van: a rendszerváltás óta keresi, de nem igazán találja a helyét Magyarországon. Gyerekeink elmennek, a városnak nincs igazi jövőképe, a válság óta egyre nehezebben élünk.

Azt szeretném, ha mindazok, akik ma Salgótarjánban élünk, gondolkozzunk el a város jelenén és jövőjén. Azt szeretném, ha mindazok, akiknek véleményük van, hozzátennék a lentiekhez. Saját maguk, gyermekeik, unokáik jövője érdekében.

Rosszkedvű, szomorú emberekkel találkozom mostanában a városban, ahol élek. Panaszkodnak a bezáró boltok, az elköltöző gyerekek, a hatalmas munkanélküliség, az alacsony bérek miatt. Országot járó emberként tudom, van ez így másutt is. Salgótarján helyzete azonban más, és más okok, más kezelést igényelnek.

Városunkban alig ezren éltek akkor, amikor az első szénbányákat megnyitották. Az iparosodás, a bányák, a kohászat, az üveggyártás megjelenése mágnesként vonzotta a munkaerőt. Az 1950-es években született városépítési tervekben 70-80 ezer fős várost álmodtak a tervezők. A félbe maradt városépítés eredménye a mai 50-55 ezer lakos ellátására felépített város.

Ma azonban már csak 30-33 ezren lakunk itt, s még ez a szám is csalóka: bizony jócskán beleszámoljuk azokat is, akik már csak papíron laknak Salgótarjánban. Nincsenek birtokomban pontos adatok, hogyan néz ki ma a város korfája. De, ha kinézek az ablakon, tudom, az utcában ahol élek, szinte nincs 30 alatti fiatal, ők, sajnos az én gyerekeimmel együtt másutt keresik boldogulásukat. Barátaim ismerőseim közül, egyre többen maradnak magukra, a nem is oly rég vett, épített lakásokban, melyek értékesítési lehetőségei, még áron alul is nagyon szűkösek.

Mi lesz veled Salgótarján?

A fenti nagyon elnagyolt helyzetképből fakad a természetes kérdés. Mi lesz a városból, mi lesz a városlakókkal? Persze, ha kicsit körülnézünk a világban, láttunk példát hasonló helyzetben lévő városokra. Ezek között van, amelyik teljesen elnéptelenedett, máshol az új funkciókat talált települések ismét virágzásnak indultak. Jelen írás szerzője szerény képességeit meghaladja, hogy kiutat tudjon mutatni. Azt azonban biztosan tudom, magától, - szándék és akarat nélkül semmi sem változik.

Gazdasági válság közepette, egy komoly gondokkal küzdő országban van e lehetőségünk a változtatásra, a lefelé spirálból való kitörésre?

Úgy gondolom, néhány dolgot, még ebben a helyzetben is el lehet, el kell végezni.
Elsődlegesnek azt tartom, végleg le kell számolni az illúziókkal, a csodavárással. A helyzet nem a mindenkori kormánytól függ, s nem érünk semmit azzal, hogy múltbéli vélt vagy valós bűnbakokat keresünk. Ha mi salgótarjániak nem kezdünk gondjaink megoldásához, azt senki nem fogja helyettünk megtenni. Itt és most a városban élőknek kell kezdeményeznünk, kell ki- és megtalálnunk egy olyan jövőképet, melyhez elkezdhetünk utat, utakat építeni.

Milyen is lehet ez a jövő?

A város kb. 50 km-es környezetét tekintve, még ma is lehetőségünk lehet, a Salgótarjánban és vonzáskörzetében élő 50-60 ezer ember számára egy a természetes közelségből fakadó kereskedelmi, oktatási, kulturális központ kialakítására. A felhorkanók miatt rögtön azt is leírom, hogy a közelmúltban sajnos nem mindenben történtek kedvező dolgok e célok megvalósítására.
Mégis: Pétervásárától, Füleken keresztül, részben Szécsényt is ide számítva, Bátonyterenyével együtt Salgótarjánban van meg az a potenciális lehetőség, amely ennek a térségnek a lakóit szolgálva kitörési pontul szolgálhat.

A kereskedelem terén komolyan elgondolkoztat a ma a környéket jellemző áruhiány. Sajnos a gyerekruhától, a műszaki cikkekig egyre nagyobb az az árukör, melyekért, ha komolyabb választékból szeretne választani a vásárló, Eger vagy Budapest felé kell indulnia. Vagyunk néhányan, talán nem is olyan kevesen, akik kisebb lemondások árán, de inkább itthon vásárolunk. A lokálpatriotizmus azonban csak valamelyest tud segíteni, de bizony komoly összefogás és együttes szándék kell ahhoz, hogy a kifelé induló gépkocsik megforduljanak.

Városunk még ma is oktatási központ. A középiskolai oktatás kínálatának okos bővítése ma, amikor egy középiskolás diák költségei is komolyan meg tudják terhelni a családi pénztárcát – az esélyegyenlőség lehetőségét jelenthetik a kollégista létet vállalni nem tudó családok számára. Igaz ez persze az általános iskolára is, ott ahol a speciális képzésnek már alapfokon el kell kezdődnie. Úgy tűnik a felsőfok hajója végleg elment. (A PSZF-fel mi van?) Persze lehet, hogy az üres ingatlanok – akár azok, amelyekből az állam most kivonul – vonzerőt jelenthetnek olyan magániskolák számára, melyek nem feltétlenül ragaszkodnak a fővároshoz.

Talán a kultúraközvetítő szerep erősítése az, amelyben a legtöbb lépés történt a közelmúltban. A színházi társulat csírái, a jelenleg is folyó kulturális beruházások, a városban ezen a téren még meglévő humán erőforrás, jó alap a további építéshez.

Mindenen felül azért világos, hogy a munkahelyteremtés, a környező községekkel együttműködve folyamatos, kiemelt program kell legyen. Ebben szinte minden egyes új munkahely kétszeres erővel fontos. Csak ezek csökkenthetik az elvándorlást, állíthatják meg az elöregedést, a kiürülést.
Az is látszik, csak önerőből, csak saját kútfőből ezt aligha fog menni. Látszik azonban az is, vannak e problémakörnek szakemberei, létező mintái, pályázati lehetőségei. A szerzőnek leginkább tetsző példa az, amikor egy franciaországi kisváros a kiürülő iparterületre be tudta csalni a világhírű amerikai múzeumot és a megszűnt gyár helyén felépült a múzeum európai leánya.

Több dologban gyors kezdeményezésekre van szükség. Talán a legégetőbb a tömbházak üresen álló lakásainak a helyzete. Közeledünk ugyanis a kritikus ponthoz, amikor már olyan kevés lakásban laknak, hogy a bent lakók erőforrásai nem tudják biztosítani a ház/lépcsőház működését.
Sürgősnek és fontosnak látszik egy komoly és jól működő lokálpatrióta összefogás. Összefogás annak érdekében, hogy vidámabbak legyenek a találkozásaink, tudatosabban indíthassuk új útra városunkat. És jó lenne persze az is, ha gyerekeink, ha jelenlétükkel már nem, de megszerzett tudásukkal, javaslataikkal, ötletekkel, kapcsolataikkal, segítségünkre lennének egykori otthonuk, a mi szeretett otthonunk újjáépítésének.

Nagyapa

hozzászólások: 0
írások
Nyílt levél Jakab Jácint képviselő úrnak (Fidesz-KDNP)

Tisztelt képviselő úr!

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. december 18-i ülésén elhangzott hozzászólása alapján örömünkre szolgál, hogy ön - illetve a sajátos és nehezen összetéveszthető stílusjegyekkel tűzdelt hozzászólásának megszövegezője - rendszeres olvasója a Tarjáni Városlakó Egyesület Facebook oldalának (https://www.facebook.com/tarjani.varoslako)

hozzászólások: 0

2014 november 17 - a Közfelháborodás Napja

A baj azzal van, Kedves Barátaim, hogy ma Magyarországon van egy vállalkozás, egy egyetemi kollégiumi baráti társaság vállalkozása. Akik nem ismernek mértéket, sem erkölcsi korlátot, nincs gátlásuk, sajátjukként kezelik az országot, sajátjukként kezelik a közvagyont!
(Ágasvári Balázs 2014. november 17-i beszéde)

hozzászólások: 0

Salgótarján, a fekete lyuk

Egykor szebb napokat látott városunk lassan haldoklik. Hasonlóan, mint a csillag, amelyben ha kifogy a fűtőanyag, előbb saját maradék anyagát löki elképesztő sebességgel az űrbe, végül fekete lyukká roskad, ami aztán magába szippant mindent, ami a közelébe kerül, hogy ott atomjaira szakítva örök fogságba zárja.

hozzászólások: 0

Együttműködő partnerünk:

Táncsics Alapítvány

 

fotók: © Kovács Bodor Sándor